Dr. Steffen Hoffmann

a Bosch csoport észak- és kelet-európai regionális elnöke

Steffen Hoffmann 2023. január 1-jétől a Robert Bosch észak- és kelet-európai tevékenységének elnöke.

Steffen több mint 30 éves Bosch-tapasztalattal rendelkezik, és a Bosch üzleti tevékenységének számos különböző aspektusában vett részt.

1992-ben kezdte pályafutását Németországban, a Robert Bosch GmbH-nál, mint menedzsertréner, majd számos kereskedelmi és általános vezetői pozíciót töltött be különböző országokban, többek között Németországban, Japánban, Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban és az Orosz Föderációban.

Jelenlegi pozíciójának átvétele előtt 2021 és 2022 között a moszkvai Robert Bosch Kft. elnöke és vezérigazgatója, valamint 2015 és 2020 között hat éven át a Robert Bosch UK elnöke és vezérigazgatója volt. Ezt megelőzően a Robert Bosch dél-afrikai ügyvezető igazgatója, valamint az autóipari üzletág vezetője volt az említett országokban, 2009 végétől 2014 decemberéig töltötte be e pozíciókat.

Steffen 1985 és 1992 között Németországban, Svájcban és Japánban tanult üzleti adminisztrációt és menedzsmentet. A svájci St. Galleni Egyetemen szerzett mesterdiplomát és doktori címet.

Steffen nős, 24 éves lánya van. Szenvedélyesen szereti a klasszikus autókat és lelkes golfozó.

BoschxRichter
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a szolgáltatásaink és azÖn élményenek javitása érdekében a biztonságos böngészés biztositása mellett. Ha az alábbiakban nem fogadja el az opcionális cookie-kat, a hatással lehet az On weboldal látogatási élményére. További információkért - ideértve a cookie-k használatat, illetve a cookie- beállitásat - kérjük, olvassa el a Süti tájékoztatót.