Dr. Szászi István

a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban

Dr. Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, a Közép- és Kelet-Európai Mérnöki Klaszter (Middle and Eastern European Engineering Cluster) vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója. Közel 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzése után az egyetemi tanársegédje, majd adjunktusa lett. Tudományos karrierjét 2004-ben az üzleti szektorban folytatta a magyarországi Bosch csoport projektmérnökeként. Vezetői pályafutása a németországi Reutlingenben indult, ahol csoportvezetőként dolgozott, majd a járműirányítási rendszerekkel foglalkozó fejlesztési osztály vezetője lett a Budapesti Fejlesztési Központban. Ezt újabb németországi kiküldetés követte, majd 2018-ban átvette a budapesti telephely autóipari elektronika fejlesztési divízió irányítását. 2019-től a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, 2021. július 1. óta pedig a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetője.

Több mint 23 000 munkavállalóért felel a régióban, köztük többezer fejlesztőmérnök munkáját irányítja Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. Vezetőknek szóló mentorprogramokban vállal szerepet, a Magyar Mérnökakadémia tagja és a BME címzetes egyetemi docense. 2022. március 25-től a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja. Munkáját 2023 decemberében Gábor Dénes-díjjal ismerték el.

BoschxRichter
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ a szolgáltatásaink és azÖn élményenek javitása érdekében a biztonságos böngészés biztositása mellett. Ha az alábbiakban nem fogadja el az opcionális cookie-kat, a hatással lehet az On weboldal látogatási élményére. További információkért - ideértve a cookie-k használatat, illetve a cookie- beállitásat - kérjük, olvassa el a Süti tájékoztatót.