Pótsa Mátyás

innovációs ökoszisztéma vezető, magyarországi Bosch csoport

Pótsa Mátyás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elvégzése után a Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központjában helyezkedett el. 2014 óta lát el vezetői feladatokat: először gépjárműipari szenzorok és vezérlő elektronikák minőségbiztosítási csoportjának létrehozásáért és vezetéséért felelt, majd 2016-tól a váltóvezérlő elektronikák területén a mérnökség vezetését és a műszaki gyártástámogatást irányította, 2018-tól pedig a váltóvezérlők gyártási igazgatójaként tevékenykedett. 2021-ben az innovációs ökoszisztéma osztályvezetője lett. Stratégiai célja a hazai felsőoktatás fejlesztése és az akadémiai szféra, valamint az ipari szereplők közötti hatékony és kölcsönös kooperációk elősegítése. Olyan együttműködés megvalósításán dolgozik, melyből a hazai felsőoktatás egésze profitálni tud, és ahol együtt formálhatják a szereplők a tudomány és az ipar jövőjét. Innovációs ökoszisztéma víziójában a vállalati, startup innovációs folyamatok és azok folyamatos fejlesztése is teret kap, emellett az ipari digitalizációs és mesterséges intelligencia projektek aktív és motivált résztvevője.