Zsűri

Hadházi Renáta
Pedagógus, egyetemi tanársegéd, doktorandusz, pedagógiai tartalomkészítő
Általános iskolai pedagógusként, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tanító- és Óvóképző Intézetének egyetemi tanársegédjeként, valamint a Neveléstudományi Doktori Iskola doktoranduszaként a pedagógiai gyakorlat, a tudományos kutatás és a digitális tartalomkészítés összekapcsolása határozza meg a szakmai munkámat. Szakmai érdeklődésem középpontjában az anyanyelvi nevelés, az élményalapú tanulás és az innovatív pedagógiai módszerek állnak.
Hiszek abban, hogy a tanulás akkor válik igazán hatékonnyá, ha a diákok aktív részesei a folyamatnak, és lehetőséget kapnak az önálló gondolkodásra, a kreativitásuk kibontakoztatására és az alkotásra. Munkám során ezért kiemelt szerepet kap a projektpedagógia, a drámapedagógia és a tapasztalati tanulás.
A tanterem mellett a digitális térben is fontosnak tartom a tudásmegosztást. Reni tanárnő néven készítek pedagógiai tartalmakat a TikTokra és az Instagramra, ahol több tízezer követőmmel osztok meg közérthető, kreatív és a mindennapi tanulásban is hasznosítható ismereteket. Célom, hogy közelebb hozzam a fiatalokhoz az anyanyelvi nevelést, az olvasást és az irodalmat, miközben megmutatom, hogy a tanulás lehet élményszerű, játékos és inspiráló is.
Doktori kutatásomban a pedagógiai tartalomkészítés és a közösségi média oktatási lehetőségeivel foglalkozom. Azt kutatom, hogyan hatnak a közösségi médiában jelen lévő pedagógiai tartalmak a tanulásra és a pedagógusokról alkotott képre.
Szakmai munkámat az esélyteremtés iránti elkötelezettség, a folyamatos fejlődés és az új megoldások keresése határozza meg. Hiszem, hogy a pedagógusoknak nemcsak tudást kell átadniuk, hanem inspirálniuk is kell a fiatalokat, és meg kell mutatniuk nekik, hogy a kérdezés, a kreatív gondolkodás és az új utak keresése érték.






